. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A gyerekek nagy örömére két móravárosi óvoda udvara újult meg
2018-11-30 20:05:13
A gyerekek nagy örömére két móravárosi óvoda udvara újult meg

A gyerekek nagy örömére két móravárosi óvoda udvara újult meg

A körzet önkormányzati képviselője, Kardos Irén képviselői alapjából 5 millió forintot biztosított a kivitelezésre, amellyel három hét alatt végzett a KancsART Közhasznú Nonprofit Kft. A cég vezetője elmondta az udvar teljes talaját kicserélték, befüvesített, a játékokat pedig biztonságosabbá tették.

Kardos Irén kiemelte a munkára nagy szükség volt, mivel a két óvodába több mint 100 gyerek jár és az udvarok állapota már nagyon rossz volt. Mostantól azonban korszerűbbek, biztonságosabbak és gyermekbarátok.

Vargáné Börcsök Katalin, a Katona József óvoda vezetője hangsúlyozta a gyerekek és szüleik már régóta szerették volna, hogy megújuljon az udvar és így régi álmuk vált valóra. Elmondta, a kivitelező

A Napsugár óvoda vezetője, Fejes Róbertné elmondta, az 547 négyzetméteres udvarra már nagyon ráfért a felújítás. Az itteni gyerekek is türelmetlenül várták már, hogy elkészüljön a beruházás és birtokukba vehessék friss füvet, a játékokat.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>