. Ma Andrea napja van.
A szegediek dönthetik el, mi legyen az új uszoda neve
2019-02-01 19:40:56
A szegediek dönthetik el, mi legyen az új uszoda neve

A szegediek dönthetik el, mi legyen az új uszoda neve

Jó ütemben halad az új sportuszoda építés az Etelka soron. A város vezetése úgy döntött, ismételten a szegediekre bízza a névadást. Ez a módszer többek között a Szent-Györgyi Albert Agóra, a Móra Ferenc híd és a Napfényfürdő esetében is bevált és nagy sikert aratott, így most is várják a lakosság javaslatait. A felhívást a „Tervezzük együtt Szeged jövőjét!” kérdőívben találhatják meg az érdeklődők, emellett a város honlapján is lehet ötleteket küldeni.

Nagy Sándor, városfejlesztési alpolgármester elmondta, márciusig várják a javaslatokat, amelyekből egy szakmai zsűri választ majd ki ötöt. Erről az ötről pedig szegediek mondhatnak véleményt. Ennek a szavazásnak az eredményét figyelembe véve a végső döntést a közgyűlés hozza majd meg.

A név javaslatokkal kapcsolatban az önkormányzat nem tett semmiféle megkötést, bárki bármilyen nevet beküldhet.

Nagy Sándor bízik abban, hogy a szegediek nagyon jó ötletekkel állnak majd elő és biztos benne, valami szegedi kötődésű név lesz a nyerő.

Az Etelka sori új sportlétesítmény alapkövét tavaly augusztusban rakták le és tervek szerint az idei év végére el is készül. A 13 ezer négyzetméter alapterületű uszodaépületben lesz egy 50 méter hosszú, 25 méter széles, 10 pályás versenymedence, egy 25 méter hosszú, 6 pályás bemelegítő medence, egy meleg vizes tanmedence, valamint egy melegvizes külső-belső lazító ülőmedence is.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>