. Ma Auguszta napja van.
Elfogadták a város költségvetését, megvannak az idei kitüntetettek
2019-02-17 11:11:33
Elfogadták a város költségvetését, megvannak az idei kitüntetettek

Elfogadták a város költségvetését, megvannak az idei kitüntetettek

 

Gratulációkkal indult és ugyanígy is végződött a közgyűlés. A képviselők Joób Mártonnak gratuláltak, akinek a napokban született meg tizedik gyermeke, az ülés végén pedig Mózes Ervin főjegyzőtől köszöntek el, aki bejelentette, hogy több évtizedes, a közigazgatásban eltöltött munkája után nyugdíjba vonul.

De a napirend előtti hozzászólásokban is a gratuláció és a köszönet újra és újra szóba került. Kozma József a 10 éves Idősek Akadémiáját méltatta és igért további segítséget, Mihálffy Béla pedig Kiskundorozsma születésnapja alkalmából beszél Dorozsma történetéről és megköszönte Botka László polgármesternek a felállított székelykapuhoz nyújtott segítséget.

Szentgyörgyi Pál gazdasági polgármester a város idei 91 milliárdos költségvetése kapcsán elmondja, az összeszerelő üzemek kora lejárt, másfelé kell terjeszkedni: szolgáltatás, idegenforgalom, kulturális élet. A szolgáltatásokat ma már nem kell lesajnálni. – Szeged iskolaváros, a kultúra vidéki fővárosa, kutatás-fejlesztési központ. Ne sajnáljuk hát le a szolgáltatószektort! – mondta Szentgyörgyi, aki arról is beszélt, az építőipar folyamatos drágulása rendre megnehezíti a beruházások megvalósulását. – Nem véletlenül van erre tartalékunk.

Botka László polgármester az előterjesztés vitája során elmondta, a költségvetés kiadásainak kétharmadát - csaknem 61 milliárd forintot - fejlesztésre fordítják.

Az önkormányzat 6,231 milliárd forint - a 2018-asnál mintegy félmilliárd forinttal több - állami támogatást kap működési kiadásaira, ez azonban csak a szükséges finanszírozás 20 százalékát biztosítja. Az önkormányzat helyi adóból származó bevételei a tervek szerint meghaladják majd a 15 milliárd forintot, ebből 10,5 milliárd forintot tesz ki az iparűzési adó.

A polgármester kiemelte, a helyi gazdaság fejlődésének köszönhetően dinamikusan növekszik az iparűzésiadó-bevétel, részben a betelepülő és újonnan létrejövő vállalkozásoknak köszönhetően. Hangsúlyozta, a szegedi önkormányzat a nagyvárosok közül szinte egyedüliként nem vet ki adót a lakosságra.

Botka László elfogadta a KDNP költségvetéshez benyújtott módosító javaslatait, amelyek nyomán 40 millió forintos egyházügyi alapot hoznak létre, és a többi közt növelik a polgárőrszervezetek, valamint a fogyatékossággal élőket képviselő, illetve a nyugdíjas- és ifjúsági szervezetek támogatását.

"A Közgyűlés nem ötletbörze." Röviden így reagált Solymos László alpolgármester Szentistványi István felvetésére, mely szerint a különféle szociális jellegű támogatások esetében a rászorultságnak jóval rugalmasabb módját kellene választani és pl. a különféle levonások összegével csökkentsék a jövedelem megállapítását.

Mózes Ervin címzetes főjegyző Szentistványi István módosító indítványára azt válaszolta, hogy indítványként nem lehet értelmezni, mivel nincs a napirenden az a rendelet, de a szociális törvény nem is teszi lehetővé mindazt, amit a képviselő el szeretne érni.

Önálló napirendként szerepelt a Szegedi Tudós Akadémia évi harmincmillió forinttal öt éven át. – „Sokféle támogatásunk van az egyetem felé, ezt bővítjük most” –mondta a polgármester.

Egyhangú igen szavazással támogatta a közgyűlés Mészáros Attila bizottsági tagságát, akit a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság külsős tagjává választottak, illetve javasolták, hogy Bakai Krisztián rendőr alezredes maradjon továbbra is a Tarjánvárosi Rendőrőrs őrsparancsnoka.

A Közgyűlés zárt ülésen, egyhangúlag hagyta jóvá a város idei kitüntetettjeit. Díszpolgár Wollemann Mária orvos, biokémikus kutató lesz, Pro Urbe-díjat Kondorosi Éva akadémikus és Gál Béla, a Radnóti Gimnázium igazgatója kapja majd. Szegedért Emlékérmet pedig öten vehetnek majd át Szeged napján.

Utoljára frissítve: 2019-02-17 11:22:13

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori...
Bővebben >>