. Ma Emma napja van.
Még az idén indiai orrszarvúak költöznek a Vadasparknak
2019-03-13 19:35:26
Még az idén indiai orrszarvúak költöznek a Vadasparknak

Még az idén indiai orrszarvúak költöznek a Vadasparknak

Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Szegedi Vadaspark. Ebből a jeles alkalomból ismét egy nagyobb beruházást terveznek, amely méltó a születésnapját ünneplő állatkerthez. Tavaly az indiai elefántházat adták át, idén pedig a tervek szerint indiai orrszarvúak érkeznek majd Szegedre. Veprik Róbert igazgató elmondta, a látogatókat kérdezték meg, hogy milyen fajjal gyarapítsák a gyűjteményt és elsöprő mennyiségű szavazat érkezett az orrszarvúra.

Az illetékesekkel megindultak a tárgyalások és a Vadaspark két fiatal állatot kaphat a tenyészprogram keretében, amelyek itt szaporodnának. Emiatt is esett a választás erre a fajra.

A szegedi állatkert erdős környezetében a páncélos, azaz indiai orrszarvú tartható könnyen, ez is nagymértékben befolyásolta a döntést.

Veprik Róbert elmondta jelenleg a kifutó tervezése már megtörtént, az építéssel kapcsolatos közbeszerzés zajlik, így hamarosan elkezdődhet a munka.

A tavaly megépült elefántháznál kiemelt fontosságú volt a biztonság, hisz veszélyes állatokról van szó. Az orrszarvúak kifutójának építésekor szintén figyelembe kell venni ezeket a szempontokat is. „Szerencsére már kezdünk beletanulni a vastagbőrűek tartásába” – tette hozzá az igazgató.

A tervek szerint az orrszarvú ház nem csak az állatok otthona lesz, hanem látványosság is, mivel felidézi az élőhelyük jellegzetességét, a Taj Mahalt.

A tervek szerint szeptemberre elkészül az orrszarvúház és akkor megérkezhetnek az állatok is. A Szegedi Vadaspark fiatal állatokat kap majd, igaz azt még nem lehet tudni melyik állatkertből, de az biztos, hogy akár szaporodhatnak is majd itt.

A beruházás közel 120 millió forintba kerül. Az összeg nagyobb részét az állatkert saját forrásból biztosítja, de számíthatnak az önkormányzat anyagi segítségére is.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>