. Ma Gedeon napja van.
Nemsokára már látható lesz az új sportuszoda épülete
2019-08-08 22:13:46
Nemsokára már látható lesz az új sportuszoda épülete

Nemsokára már látható lesz az új sportuszoda épülete

Csanádi Zoltán, a városi beruházásokat koordináló Szeged Pólus Kft. igazgatója elmondta a kivitelező elkészült a pinceszinti alaplemezzel, a hozzátartozó cölöpalapozással, valamint az oldalfalakkal. Jelenleg a munkások a pinceszinti födém vasszerelését és zsaluzását végzik. Naponta 120-130 munkás dolgozik az építkezésen, a hét hat napján. – tette hozzá Csanádi Zoltán. Szerencsére az esős időjárás nem akadályozta nagymértékben a munkát, a késedelmeket átütemezésekkel hozták be.

Az épületbe összesen 18 ezer köbméter beton kerül majd, ennek felét már be is építették.

Az Etelka soron felépülő fedett uszoda nettó alapterülete több mint 13 ezer négyzetméter lesz, nem csupán a versenyúszásra, hanem a szabadidő eltöltésére is lehetőséget nyújt majd. Közel 1200 főt befogadó lelátója lesz a létesítménynek, és az úszómedencék mellett konditermek is a vendégek rendelkezésére állnak. A négyszintes létesítményhez egy körülbelül 300 személyautó befogadására képes parkoló is épül.

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>