. Ma Gedeon napja van.
Orbán: az internetadót így nem lehet bevezetni
2014-10-31 08:04:10
Orbán: az internetadót így nem lehet bevezetni

Orbán: az internetadót így nem lehet bevezetni

Az internetadót ebben a formában nem lehet bevezetni - közölte Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.


Nem lehet bevezetni az internetadót ebben a formában - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban elhangzott interjújában. Az adótörvényt szerinte módosítani kell, az ünnepek után, január közepén pedig egy nemzeti konzultációt is el kell indítani az internetről, a szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről.  

 

A netadóval kapcsolatban hozzátette, a távközlés áthúzódik az internetre, ezért egy adótechnikai módosítást javasoltak, hogy az adórendszer kövesse az élet természetes mozgását. Szerinte a netadónak semmi köze nem lett volna a vásárlókhoz, a szolgáltatóknak kellett volna fizetni, de ez ellen már nála is tiltakoztak.

 

De az internetadóval kapcsolatban olyan félelmeket előhívó képzet jött létre, ami kezelhetetlenné tette a tervezett teherről szóló beszédet - mondta. Olyan szokott lenni, az emberek megkérdőjelezik az adó bevezetését, és ez a vita félrecsúszott, ilyen körülmények között szerinte a netadót egész egyszerűen nem lehet bevezetni.

 

"Ebben a formában semmit sem szabad bevezetni" - mondta Orbán, aki szerint az emberek ezt nem tartják ésszerűnek, márpedig a kormány az emberekkel együtt kormányozna.


További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kizárási eljárást indít a Momentum Jancsó Andrea, ferencvárosi önkormányzati képviselő ellen, közölte a párt p...
Bővebben >>