. Ma Auguszta napja van.
Páratlan siker Ausztráliában Harangozó Gyula rendezése
2014-11-24 14:50:00
Páratlan siker Ausztráliában Harangozó Gyula rendezése

Páratlan siker Ausztráliában Harangozó Gyula rendezése

„Hozzák el az egész családot erre a nagyszerű mulatságra!” – zárja sorait a Hófehérke és a hét törpe című balettelőadásról szóló, az első betűtől az utolsóig lelkes írásában egy ausztrál szakkritikus. „A koreográfia sokoldalú és szórakoztató” – írja egy másik kritikában a The Australian ítésze, majd nem mást citál az általa elbájolónak nevezett produkció éltetése kapcsán, mint Andrew Lloyd Webber életművét. Harangozó Gyula rendezése a His Majesty’s Theater színpadán debütált a kontinensen, november 21-én, meggyőző diadallal. 

 

A Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója, Kossuth-díjas koreográfus a premier után úgy nyilatkozott: nagyszerűen sikerült az előadás, fantasztikus kritikát kapott az alkotócsapat és a balettegyüttes. „Elakadt a szavam a megjelent írások láttán. Számos szép sikert értünk már meg a Hófehérkével, ilyen óriási lelkesedésre azonban nem számítottam. Az ausztráliai fellépés nagy megmérettetés volt, boldog vagyok, hogy ekkora győzelmet értünk el.”  

 

A cikkek külön kiemelik a lenyűgöző látványt, mely a Szegedi Szabadtérin is rendszeresen dolgozó Kentaur (díszlet) és Velich Rita (jelmez) munkája. Főként a csoportos képeket éltetik, mondván a vidám, élvezetes jelenetek alatt nem csoda, hogy a nézőközönség lelkesen dobog és tapsol. A darab zeneszerzője Kocsák Tibor, aki két idei Szabadtéri-produkcióban is érdekelt, hiszen a Mamma Mia! karmestere és az Abigél komponistája is.

 

A három kontinensen – Budapesten, Tallinnban, Rosztovban, Honkongban, Makaóban és Perth-ben – is bemutatott produkció legközelebb Szentpéterváron kerül színre, Harangozó december elején castingolja a szereplőket az orosz metropoliszban. A Hófehérke és a hét törpe az utóbbi évtized azon magyar színpadi produkciója, melyet a legtöbb helyen mutattak be a világon.   

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá...
Bővebben >>