. Ma Gedeon napja van.
Rendhagyó esélyegyenlőségi kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetemen
2019-04-25 15:55:32
Rendhagyó esélyegyenlőségi kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetemen

Rendhagyó esélyegyenlőségi kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetemen

Az interjúkötet 25 fogyatékkal élő tehetséges ember sorsát, próbatételeit és sikereit mutatja be. A kiadvány támogatója és alkotói a kötet tartalmát felnagyították, így annak anyaga óriás méretben látható a tárlaton. A szervezők üzenetértékűnek tekintik a helyszínválasztást is, mint kiemelték, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja az értékteremtő munka egyik akadálymentesített centruma, amely a fogyatékkal élő tehetségeket integrálja, számukra is teret biztosít a kutatásra és alkotásra.

A közlemény idézi Földesi Erzsébetet, a magyar és a nemzetközi fogyatékosságügyi mozgalom érdekképviselőjét, aki szerint a fogyatékossággal élő emberek elfogadtatásában fontos szerepe van a kiadványnak. 25 aktív személy bemutatásán keresztül ismeri meg a társadalom azt, hogy befogadó környezetben a fogyatékos emberek képességeikre, erősségükre összpontosítva hogyan válhatnak sikeressé a saját területükön. „A mindenki számára egyaránt hozzáférhető lehetőségek biztosítása lebontja a stigmákat és az addig sajnálatra méltónak tartott fogyatékos emberek értékei kerülnek előtérbe” - fogalmazott Földesi Erzsébet.

„A kötetben bemutatott emberek olyan akaraterőről és példamutató magatartásról mesélnek, ami mindenki számára követendő példaként szolgálhat. A legnehezebb élethelyzetekben sem adták fel, hátrányukból erőt merítettek, és kiemelkedőt alkottak, értéket teremtettek” - mondta a megnyitón Szabó Antal, a kiadványt és a kiállítás létrehozását támogató Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezetője.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja hangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki hátrányos helyzete ellenére is sikeres legyen, olyan környezetre van szüksége, ahol értékelik, támogatják, és lehetőséget biztosítanak számára, hogy megvalósíthassa mindazt, amire képes.

A kiállítás megnyitóján részt vettek a kiadványban szereplő tehetségek is. A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja 2019. május 3-ig ad otthont a rendhagyó esélyegyenlőségi kiállításnak.

 

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
Bővebben >>