. Ma Csongor napja van.
Szegedi döntetlennel bajnok a Veszprém
2019-05-27 11:09:49
Szegedi döntetlennel bajnok a Veszprém

Szegedi döntetlennel bajnok a Veszprém

A Magyar Kupa-címvédő hazaiaktól Alen Blazevic, Stanislav Kasparek és Pedro Rodríguez, a vendégektől Jamali Iman, René Toft Hansen, Dejan Manaszkov és Dragan Gajic hiányzott a keretből. A visszavonuló Nagy László és Momir Ilic, valamint a Szegedre igazoló Mikler Roland az utolsó bajnoki mérkőzését játszotta veszprémi színekben, a csongrádiaknál pedig Balogh Zsolt és Marin Sego búcsúzott.

A mérkőzést a svéd Mirza Kurtagic, Mattias Wettervik bírópáros vezette, a zsűriasztalnál pedig horvát és lengyel versenybíró foglalt helyet. Munkájukat videó információs rendszer (VIR) segítette, erre korábban csak világversenyeken, az európai kupák végjátékában, illetve a dán bajnokságban volt példa.

A kezdés előtt köszöntötték a Szeged öt évvel ezelőtt EHF Kupát nyert csapatát, majd nevelőegyesülete, a hazai klub ünnepélyesen elbúcsúztatta a Veszprém jobbátlövőjét, Nagy Lászlót.

David Davis veszprémi vezetőedző már öt perc elteltével időt kért, mert csapata gyenge védekezéssel kezdett, így a gyorsabban és pontosabban kézilabdázó címvédő 4-1-re elhúzott. A vendégek három perc alatt egyenlített, ráadásul a hazaiak válogatott beállóját, Bánhidi Bencét a 12. percben a játékvezetők szándékos durva szabálytalanság miatt kizárták.

A szegediek kettős emberhátrányban is betaláltak, majd rendezték a védekezésüket, ám a játékra - a párharc első meccse miatt - rányomta a bélyegét a tulajdonképpeni tét nélküliség, így a gólok számára nem panaszkodhattak a szurkolók: a szünetben 14-14 volt az állás.

A második félidő elején David Davis ismét időt kért, mert a Szeged 4-0-s sorozatot produkált, a folytatásban viszont ismét kiegyenlített volt a játék. A Veszprém magabiztosan őrizte összetettbeli előnyét, a házigazdák viszont küzdöttek a meccs megnyeréséért, végül azonban csak előbbiek jártak sikerrel, és történetük 26. bajnoki címét ünnepelhették.

A két csapat a mostani idényben ötödször találkozott egymással, a Veszprém három vereség és a mostani döntetlen mellett egyszer győzött. A Szeged a döntetlennel megőrizte remek hazai mérlegét: a szezont házigazdaként veretlenül zárta.

======================================

Eredmény, döntő, visszavágó:

MOL-Pick Szeged - Telekom Veszprém 27-27 (14-14)

Gólszerzők: Balogh Zs., Bodó, Canellas, Gaber 4-4, Källman, Bombac 3-3, Maqueda, Sigurmannsson 2-2, Zsitnyikov 1, illetve Strlek 6, Nilsson 5, Lékai 4, Nagy L., Tönnesen 3-3, Marguc 2, Ilic, Blagotinsek, Mahé, Nenadic 1-1

kiállítások: 10, illetve 12 perc

gólok hétméteresből: 6/5, illetve 1/0

A párharcot a Veszprém nyerte 62-51-es összesítéssel.

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>