. Ma Gedeon napja van.
Szerdán kezdődik a Belvárosi Mozi felújítása
2019-02-19 19:57:46
Szerdán kezdődik a Belvárosi Mozi felújítása

Szerdán kezdődik a Belvárosi Mozi felújítása

Már nincsenek helyükön a székek, a vetítővászont is leszedték, szinte teljesen kiürült a Zsigmond Vilmos terem. A dolgozók folyamatosan pakolnak, hisz szerdán már a kivitelezőé a terem és elkezdődik a több mint 100 éves épület felújítása.

A vetítőgép is raktárba kerül, mint ahogyan az összes bútor és a többi berendezés is. A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont ma írta alá a szerződést a Dél-Konstrukt Zrt-vel, kedden reggel 9-kor adják át a munkaterületet az összesen 620 millió forintos beruházás kivitelezőjének.

Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nkft. ügyvezető igazgatója elmondta, teljesen megújul majd az épület. A külseje eredeti formájában marad meg, viszont belül teljesen korszerű lesz. A Zsigmond Vilmos terem teljesen megújul, székek, mozivászon, vetítőgép új lesz, illetve mozgássérülteknek számára liftet építenek be.

Az eredeti tervek szerint a mozi felújításának elején a Csőke teremben egy ideig tovább folyt volna a vetítés. Most azonban kiderült, ez technikai okok miatt egyelőre nem lehetséges, mivel a teremnek nem külön van a fűtése, így egy hónapig itt is leáll a vetítés, és a teljes területet átadják a kivitelezőnek.

A korábban vásárolt, a Csőke terembe meghirdetett előadásokra szóló jegyeket február 19-től a Délvidék Házban becseréli vagy visszaváltja mozi. Az épület teljes renoválására és a modernizálásra 7 hónap áll a kivitelező rendelkezésére.

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kizárási eljárást indít a Momentum Jancsó Andrea, ferencvárosi önkormányzati képviselő ellen, közölte a párt p...
Bővebben >>