. Ma Gedeon napja van.
Teljesen megújult a Tünde téri óvoda
2019-02-08 20:16:01
Teljesen megújult a Tünde téri óvoda

Teljesen megújult a Tünde téri óvoda

A megnyitó előtt már nagyon sok kisgyermek és szülő érkezett az óvodába, akik körbejárták a megújul épületet és rácsodálkoztak az óvónők által rajzokkal díszített színes falakra, a termekre, az új tortaszobára. Mindenki nagyon elégedett volt a látottakkal.

Bereczkiné Himmelsbach Erzsébet, az óvoda vezetője elmondta tavaly júliusban adták át a kivitelezőnek a terepet és idén január 21-én költözhettek vissza a teljesen megújult épületbe. Az óvodába 132 gyerek jár, akik óriási örömmel vették birtokukba a megújult épületet. „A dolgozók és a gyerekek is nagyon várták már ezt a pillanatot. Csodálatos és felemelő érzés volt!” – tette hozzá. A kicsik először még bizonytalanok voltak, de utána gyorsan megtalálták mindennek a helyét. – mesélte az óvoda vezetője.

Bereczkiné hangsúlyozta, végre olyan épületben dolgozhatnak, ahol a környezeti és tárgyi feltételek maximálisan adottak a munkához. „Nagyon régen vágytunk már egy tornaszobára, amely végre elkészült és egy fejlesztőszobát is kialakítottak a felújítás során, amely Szegeden egyedülálló.” – mondta.

Botka László polgármester avatóbeszédében hangsúlyozta, egy ember életében a 45 év nem nagy idő, de egy épületnél igen. Mivel a Tünde téri óvoda 1974-ben épült és az eltelt 45 évben nem történt korszerűsítés, így mindenképpen ráfért már a felújítás. Az önkormányzat 330 millió forintot fordított a beruházásra, ebből 230 millió forintot uniós pályázatból, 100 millió forintot pedig saját forrásból.

A fejlesztés során megújultak az épületgépészeti rendszerek, a homlokzati nyílászárók, a vizesblokkok egy része és a burkolatok. Az épület kiegészítő homlokzati hőszigetelést kapott, a lapostető hő- és vízszigetelést biztosító rétegeit felújították, továbbá a régi homlokzati nyílászárókat is lecserélték korszerű, hőszigetelő bukó-nyíló ablakokra és ajtókra. Az épület vízszigetelése az idők folyamán elöregedett, így a padlók burkolatát teljesen le kellett cserélni. A hőközpontot, fűtési és elektromos rendszert modernizálták, ahol szükségessé vált, az elektromos és gépészeti vezetékek eltakarására álmennyezetet alakítottak ki. Az épület belső tereinek elrendezése részben megváltozott, valamint a falak három rétegben új festést kaptak. A projekt részeként az épület egy részét akadálymentesítették.

Botka László megköszönte a szülők és az óvoda dolgozóinak türelmét és kitartását, hisz a felújítás időtartama alatt a Temesvári körúti intézményben helyezték el a gyerekeket és a dolgozókat. Az önkormányzat erre az időszakra egy autóbuszt biztosított annak érdekében a szülőknek, hogy megkönnyítsék az utazást.

Botka László kiemelte, az önkormányzat egy több éves bölcsőde- és óvodafejlesztési programot valósít meg, amelynek keretében eddig négy intézményt újítottak fel teljes körűen. Ebben az évben további három másik óvoda átalakítása történik majd meg.

A polgármester azt is elmondta, az idei évi költségvetésben a gyermekintézmények korszerűsítésére 2,8 milliárd forintot kíván fordítani a város. Ebből 2 milliárd uniós forrásból származik, 800 milliót pedig a város saját forrásból biztosít a programra.

Utoljára frissítve: 2019-02-08 20:16:48

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>