. Ma Auguszta napja van.
Tizennégy bemutató lesz az új évadban a Szegedi Nemzeti Színházban
2019-05-13 19:25:56
Tizennégy bemutató lesz az új évadban a Szegedi Nemzeti Színházban

Tizennégy bemutató lesz az új évadban a Szegedi Nemzeti Színházban

A színész-rendező a teátrum 2019/2020-as évadának műsorát bemutató sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az értékek megőrzése és az élmények növelése a színház fő célja.

Barnák László elmondta, hogy a TAO-támogatás megszüntetése hatással van az intézmény költségvetésére, de nem veszélyezteti a működést, a megnövekedett érdeklődés nyomán emelkedő jegyárbevétel ellensúlyozza a kiesést.

A következő évad szeptember végén Alföldi Róbert rendezésével, Bulgakov Moliére, avagy az álszentek összeesküvése című színművével indul. A darabot előbemutatóként két alkalommal játsszák május közepén.

Októberben Puccinni két egyfelvonásos operáját, a Gianni Schicchit és A köpenyet Göttinger Pál rendezésében mutatják be, majd a következő hónapban a Szegedi Kortárs Balett gyerekeknek szóló produkciója, a Hamupipőke következik. Prokofjev zenéjére Juronics Tamás készít koreográfiát.

Karácsony előtt tartják a Mágnás Miska című operett premierjét, a slágerekkel teli darabot Peller Károly rendezi. 45 évvel ezelőtt Szirmai Albert művében Szegeden kezdte pályáját Oszvald Marika, aki ezúttal a nagymama szerepében tér vissza a Tisza-parti városba.

Jövő februárban a K2 független színházi társulat két művésze, Benkó Bence és Fábián Péter újraértelmezett Lúdas Matyiját tűzik műsorra. Márciusban pedig Szabó István Oscar-díjas rendező állítja színpadra Wagner Tannhauser című operáját.

Az évad a Nagyszínházban Orwell 1984 művének magyarországi ősbemutatójával zárul, a színpadi adaptációt Horgas Ádám készítette és rendezi.

A Kisszínházban az első premiert April De Angelis az 1600-as évek végén játszódó nőközpontú darabját, a Színházi bestiákat Horgas Ádám rendezi októberben. Ezt követően láthatja a közönség Gimesi Dóra és szerzőtársai sikeres ifjúsági regénysorozatának színpadi változatát, az Időfutárt Barnák László rendezésesében.

László Miklós igazi békebeli hangulatú vígjátékát, az Illatszertárt decembertől játsszák, a rendező Sztarenki Pál lesz. 2020 januárjában mutatják be Mozart darabját, a Cosi fan tutte-t, az „operába avató előadását” Toronykőy Attila állítja színpadra.

Februárban Mohácsi István Johanna című színművének ősbemutatóját testvére Mohácsi János rendezi, ezt a Szegedi Kortárs Balett felnőtteknek szóló meséje, Juronics Tamás koreográfiája, a Coppélia követi.

Pintér Béla legismertebb darabját, a Parasztoperát az Újvidéki Színházzal koprodukcióban állítják színpadra áprilisban, az előadás rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője lesz.

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá...
Bővebben >>