. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Ujhelyi: „anyaszomorító” kormányzás folyik
2019-05-05 18:15:25
Ujhelyi: „anyaszomorító” kormányzás folyik

Ujhelyi: „anyaszomorító” kormányzás folyik

A szocialista politikus hangsúlyozta, olyan jövőt követelnek, amelyben minden magyar gyermek boldog családba születhet. Az MSZP-Párbeszéd szövetség ezért fogalmazta meg programjában az európai minimálbér, az európai minimális nyugdíj, az európai szociális bérlakásépítés gondolatát - tette hozzá. 

Ujhelyi István azt mondta: ma minden hatodik gyermek külföldre, Nyugat-Európába vándorolt családokban születik, ezért programjukban külön követeléseket fogalmaztak meg a magyar kormánynak és az uniónak, hogy minél több, az országot kényszerűségből elhagyó magyart visszacsábíthassanak.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hitelből, új autótól, „egy adósságcsapdába való becsalogatásból nem fognak gyerekek születni Magyarországon”, ezekkel csak „újabb tragédiákat” okoz majd a kormány.

Az MSZP-Párbeszédnek korábban a parlamentnek benyújtott javaslatcsomagja ezzel szemben alkalmas lehet a „katasztrofális” demográfiai helyzet javítására, így több gyermek és több boldog édesanya élhet az országban - mondta a Párbeszéd politikusa, hozzátéve, indítványaikat újra az Országgyűlés elé terjesztik.

Szabó Tímea emlékeztetett: előterjesztésükben duplájára emelnék a családi pótlékot, azonnal bővítenék a szociális bérlakásszektort, egyenlővé tennék a nők és férfiak bérezését, továbbá növelnék a nők munkahelyeinek biztonságát és a bölcsődei férőhelyek számát is.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>